2010. április 30., péntek

Késés II. Rész

A lány a fürdőszobába sétál és megnyitja a csapot. A fiú ledobja ruháit és követi őt. Mikor a lány felé fordul, megragadja és hevesen megcsókolja. Először a száját, majd állát, nyakát és vállait. Lágyan masszírozza mellét, majd kioldja melltartóját és apránként csókolja, finoman szívja mellbimbóit. Kezével közben végigsimítja a lány testét, majd lefelé haladva lehúzza bugyiját. Megragadja bal lábát és a kád szélére támasztja. Leguggol elé és finoman nyalni kezdi punciját. Hevesen kényezteti, hosszan végig nyalja, finoman bedugja nyelvét hüvelyébe, miközben kezével mellét kényezteti. A lány ismét felnyög, mire a fiú lassít kicsit. Feláll és ismét megcsókolja a lányt.

Már mindketten meztelenek, így beállnak a zuhany alá. Érzékien csorog végig testükön a víz. Mélyen egymás szemébe néznek, majd a fiú ismét megemelve a lány lábát, a falnak támasztja és lassan belé hatol. A lány nagyot nyög. Már nagyon várta ezt. A fiú ütemesen, lassan minden pillanatot kihasználva, a lány nyakát és arcát csókolva dugja kedvesét. Mindketten imádnak a zuhany alatt szeretkezni. Hirtelen a fiú egy pillanatra megáll, megfordítja a lányt, aki apró terpeszbe áll és most kezével támaszkodik a falnak. A fiú hátulról hatol puncijába miközben melleit simogatja. Néha hátulról nyakába csókol, egyre csak gyorsabban, majd lassabban, végül ismét gyorsabban kényezteti kedvesét. A lány halk zihálása egyre csak erősödik, majd hirtelen gyengéd szorítást érez a fiú péniszén és a lány testén végigfut az orgazmus. A szorítás hatására a fiú sem bírja tovább és szétlövelli szerelemi nedveit a lányban.

Egy pillanatig pihegnek, majd egymással szembefordulva csókolóznak és simogatják egymást. Percekkel később előkerülnek a tusfürdők is és vidáman, nevetgélve mosdatják meg egymás minden porcikáját.

2010. április 29., csütörtök

Késés I. Rész

A fiú éppen most ért haza. Már mielőtt belépett az ajtón tudta, hogy késésben van. A nappaliba lépve azonnal a tévére terelődik a figyelme. Egy pornófilm megy. A képen egy lány térdel és hevesen szopja partnerét. Ahogy a fiú végigtekint a szobán a tévével szembeni kanapén megpillantja kedvesét. Kényelmesen elhelyezkedve ül ott, szexi piros csipkés fehérneműben, a lábai a dohányzó asztalra támasztva széles terpeszben. A lány bal kezével félrehúzta bugyiját és lágyan kényezteti csiklóját. A fiú szemébe néz. – Késtél! – S mikor ezt kimondja középső ujjával mélyen hüvelyébe nyúl hátraveti fejét és finoman felnyög. Még két apró mozdulatot tesz, majd elengedi bugyija pántját, hogy az ismét elfedje szemérem dombját.

A fiú becsukja maga mögött az ajtót, mire a lány feláll és odasétál hozzá. Hevesen megcsókolják egymást, majd a lány egy lépést hátrébb lép. A filmen látható módon letérdel a fiú elé és kibontja nadrágja övét. Finoman lehúzza róla, majd kényeztetni kezdi éledező férfiasságát. Lágyan hosszan csókolja. Végignyalja a tövétől a makkjáig, majd lágyan szopogatja, csókolja, végigfuttatja rajta nyelvét. Pár perc után, mikor érzi szerelmét kellőképpen felizgatta, feláll és vidáman a szemébe néz: – Ugye nem fogsz többet késni? – Soha! Mondja a fiú mély sóhajok közepette, mikor a lány finoman megszorítja péniszét. – Helyes! Akkor gyere zuhanyozzunk le.

2010. április 27., kedd

Fogadás II. Rész

Mikor végre beléptek a házba szinte hisztérikusan könyörgött a férfinak. - Nem bírom tovább, elégíts ki most azonnal. Ezzel a kanapéra vetette magát felhúzta hasáig ruháját, széttárta lábait és kezével heves mozdulatokkal kényeztetni kezdte csiklóját. Előfordult már, hogy barátja előtt maszturbált és most is csak még izgatóbbá tette ez a helyzet. - Kérlek segíts! - Nézett a férfira, aki nagyon élvezte a helyzetet, hiszen tudta, hogy sikerült a terve. Odalépett a lányhoz és lágy nyelvcsapásokkal egészítette ki a lány keze munkáját. Nyelvével finoman behatolt a hüvelyébe, végignyalta punciját, amíg a lány egyre csak csiklóján körözött és egyre hevesebb zihálásba nem kezdett. Hangosan nyögött és még sosem élvezett el olyan hangos sikítások közepette, mint aznap este. Bár kicsit pipa volt még a fiúra, tudta, hogy még soha nem járta át ekkora elemi erővel az orgazmus ereje.

A fiú hátrébb lépett, leült egy fotelba és nézte a heverőn elterülő szerelmét, a hasára felhúzott virágos ruhában, széttárt lábakkal, az orgazmustól kábultan feküdni. Lenyűgözte ez a látvány. Hosszú percekig nézte, amíg a lány magához nem tért. Rámosolygott és annyit mondott - Köszönöm. Majd összeszedte magát és a fiú elé kuporodott a földre. Tudta, hogy most ő következik és hogy pontosan mire vágyik. Végigsimította a fiú hasát, kibontotta övét és lehúzta róla a nadrágot. A fiú vágyai akkor éledeztek és a lány gyengéd csókokkal, s nyelvével a fiú péniszét körülölelve élvezte, ahogy az egyre csak duzzad a vágytól, az ő ajkai között. Lágyan és hosszan nyalta egészen a herék tövétől, a makkjáig. Mélyen a szájába vette és lágyan szopogatta. Ritmusosan mozgott fel és le. Ahogy fokozódott a fiúban a vágy ő egyre csak gyorsított és végül érezte szájában szétáradni a fiú szerelmi nedveit. Imádta ezt az érzést. Ugyan úgy szerette, mint amikor puncijába lövelli elixírjét. Sosem tudott undorodni tőle, hiszen tiszta és édes nedv ez, minden születés forrása. Hihetetlenül szerette. Lágyan nyelt egyet és apránként szívogatta, nyalogatta a hímvesszőt, amíg az lankadni nem kezdett. Feljebb kúszott barátjához majd gyengéden megcsókolta - Gyere zuhanyozzunk le!

2010. április 26., hétfő

Fogadás I. Rész

Egy egyszerű butasággal kezdődött az egész, aminek az volt a tétje, hogy aki nyer az választhatja ki a ruhát, amit a másik a vacsorához felvesz. A lány nem is értette miért fontos ez, így könnyen belement a játékba, amit persze a fiú nyert. Aznap este éterembe mentek. Egy csinos, szexi ruhát választott a fiú, amit a lány egyébként is nagyon szeret. Fehér ruha virág mintákkal, nem túl hosszú, de a combja közepéig ér. Egy hozzáillő piros melltartót és egy magassarkú cipőt, amit a lány szintén nagyon csípett. Jó választás, gondolta magában és még mindig nem értette, így a fogadásnak mi értelme. - Melyik bugyimat vegyem fel hozzá? - Kérdezte végül a lány, mire a fiú csak mosolygott és a lány végre megértette miről szól az egész fogadás. - Ezt nem teheted! A fiú csak mosolygott rá és a lány tudta, nincs mit tennie.

Kellemes délutáni idő volt nem túl meleg és nem is túl hideg, a lány mégis pirospozsgás arccal lépett ki az utcára. Folyton az járt a fejében, hogy vajon mások tudják-e, látják-e, hogy nem visel bugyit aznap. Ez a gondolat megrémítette, de egyúttal apránként fel is izgatta. Az étteremben minden perc óráknak tűnt számára és ahogy elfogyasztották vacsorájukat egy pohár fehérbor társaságában őt a helyzet egyre csak jobban felizgatta. Érezte, hogy mennyire átnedvesedett puncija, és miközben hazafelé sétáltak a lágy szellő hidegen mégis érzékien cirógatta. Lassan csordogálni kezdett combjain szerelmi nedve és már alig bírt magával.

2010. április 24., szombat

Munka II. Rész

A lány megcsókolja a fiút, ahogy visszadől a lepedőre és lassanként lefele haladva csókolgatni kezdi felsőtestét. Mikor a hímvesszőhöz ér egy aprót rálehel, amitől az megrezzen, majd finoman végignyalja, a tövétől egészen a makkjáig. Lágyan csókolja, majd mélyen a szájba veszi, és finoman szopja hosszú percekig, Közben kezével érzékien simogatja a fiú testét, combjait, heréit. Érzi, hogy a fiú mennyire élvezi ezt a játékot. Néha csak finoman nyelve végével érinti a férfit, néha nyelvével öleli körül és szopja lendületesen. Egyszer csak meghátrál és a fiú szemébe néz. A lányt is nagyon felizgatta ez a játék. Felpattan és letolja piros falatnyi bugyiját.

Most a fiú feje fölé térdel és így kényezteti tovább. Punciját pont a fiú szája fölé helyezve hagyja, hogy a fiú finoman nyalja csiklóját, hogy érezze szerelmi nedveit. Ahogy ő gyorsít a fiú is gyorsít, amikor lassít őt is lassabban nyalja, így irányítják egymást. A lány érzi a lüktető nemi szerven, hogy lassítania kell, hiszen még nem akarja, hogy a játék véget érjen. Kicsit feljebb emelkedik és finom csípőmozgása közben élvezi ahogy a fiú nyelvével behatol vaginájába. Közben a fiú hasát, combjait simogatja, majd mikor úgy érzi Ő is eljutott az izgalom kellő fokára, felemelkedik és most már szembefordul a fiúval. Lassan bevezeti puncijába a fiú mereven álló nemi szervét és lágy csípőmozdulatokkal lovagol a fiún. Előre hátra ring rajta egyre hevesebben és hevesebben, miközben a fiú melleit masszírozza. Apró nyögések hagyják el ajkait, amíg végül a fiú belé nem lövelli ondóját és az orgazmus ereje végig nem fut a testén. A lány szíve hevesen ver és ő is elélvez, majd egy pillanatra megáll és meztelen testével fiúra borul. Összeölelkezve fekszenek még percekig, a kielégülés boldogságával szívükben a gyönyörű nyári napfényben. Percekkel később a lány felnéz a fiúra és szájon csókolja: - Most már folytathatod a munkát!

2010. április 23., péntek

Munka I. Rész

A fiú a kertben dolgozik. Éppen egy kiszáradt fát próbál kidönteni. Munka közben félmeztelen testén cseppekben ragyog a verejték és finoman megragad rajta az apró szemű szálló por. Ahogy újra és újra lesújt a csákánnyal izmai megfeszülnek, kidomborodnak. A lány egy kiterített pléden napozik éppen. A hasán fekszik melltartó nélkül egy szál apró piros bugyiban. Selymes aranybarna hátát lágyan melegítik a napsugarak. A fiú megpihen és odalép a lányhoz, megcsókolj a vállát, mire a lány vidáman rámordul. - Ne csináld! Csupa kosz vagy! Menj és zuhanyozz le! - Elfáradtam! - Hangzik a válasz. - Ha lezuhanyoztál megmasszírozlak. - Mondja a lány, amit egy lágy mosoly és egy apró csók követ. A fiú elindul a házba, amíg a lány visszahajtja a fejét és a nyitott ajtón keresztül figyeli, ahogy a fiú leveti nadrágját és beáll a zuhany alá. Milyen jó, hogy pont belátni innen és a fürdőszoba ajtót sem zárják. A fiú testén végigfolyik a hideg víz, arcába vág és végigfolyik meztelen testén. A lány ezalatt csak lopva csodálja kedvesét.

A fiú maga köré csavarja törülközőjét és kilép a kertbe. A lány felpattan törökülésbe és a feje fölé emeli kezeit, majd hosszan nyújtózkodik. Keblei szépen domborodnak a ragyogó napfényben. - Gyere feküdj ide. - Mosolyog a fiúra, aki közelebb lép, lehajol, szájon csókolja, majd lefekszik mellé a pokrócra. A lány a háta fölé térdel és aprólékos mégis határozott mozdulatokkal masszírozni kezdi a fiú hátát. Először vállainál indul, majd a nyaknál, a lapockáinál és a hátizmain halad végig. Felizgatja ez az izmos felsőtest. Hosszú percekig simogatja, masszírozza a fiút, aki rendesen elfáradt a munkában. Kicsit lejjebb kúszik és a fiú vádliját combját masszírozza, finoman becsúsztatva kezét a törülköző alá, amitől a fiú lágyan megrezzen. Ismét a hátát masszírozza, finoman megcsókolja a nyakát és hozzásimul gömbölyded melleivel. Lágyan a fiú fülébe súgja, hogy forduljon meg.

A fiú enged a játéknak. A lány most a fiú combjain ül és szemből maszkírozza a felsőtestét, izmos mellkasát, kockás hasát és keze apránként lejjebb csúszik, hogy széthúzza a fiú derekára csavart törülközőt. A törülköző egy pillanat alatt kibomlik. A lány vidáman, mosolyogva néz a most már meztelen fiú szemeibe és lágyan megsimítja akkora már álló férfiasságát. A fiú felülne, amikor a lány visszatolja felsőtestét. - Nem most én kényeztetlek.

2010. április 21., szerda

Ébredés II. Rész

A lány apró terpeszbe áll, míg a fiú végigcsókolja a hátát, apránként haladva lefelé a gerince mentén, majd finoman végigsimítja lábát és a combjaira is csókot lehel ameddig csak kényelmesen elér. Majd a kezek a lány belsőcombján apránként haladnak felfelé, míg a fiú ujjai el nem érik és finoman szét nem tárják a lány nagyajkait, érezve a nedvességet, amit a játék heve keltett. Finoman halad a csókokkal ismét felfelé, még egy vonalba nem kerülnek. Ekkor finoman előre dönti a lány felső testét, hogy megtámaszkodhasson kezével a konyhapulton és lassú, lágy mozdulattal csúsztatja merev nemi szervét, a lány nedves puncijába. A lány halkan felnyög. A fiú nem mozdul. Vár egy pillanatot, míg végigsimítja és megcsókolja a lány hátát, majd finom lassú döfésekkel kényezteti. Ahogy szépen lassan váltogatja a ritmust a lány egyre nedvesebb és izgatottabb lesz, míg nem apró nyögések hagyják el ajkait. Percekkel később, mikor pár hevesebb döfés után a fiú hátrébb húzódik, a nemi szervek egy pillanatra eltávolodnak egymástól. A fiú a lányt csókolgatja, aki lassan megfordul és egy forró csókban forrnak össze ajkaik. Hirtelen kicsit eltávolodnak egymástól és mélyen egymás szemébe néznek. A lány felhuppan most már a fiúval szemben a bárszékre, kezeivel hátul a pultra támaszkodik és széttárja lábait. Lábfejével végigsimítja a fiú mellkasát, majd egy cinkos mosoly fut végig az arcán. A fiú odalép hozzá és most már könnyedén csúsztatja férfiasságát a lányba. Lassan előre hátra mozog, majd lassít kicsit, gyorsít és lassít és a lány kebleit, arcát, hasát simogatja. Gyönyörű mint mindig. A lány egyre hangosabban zihál, majd hirtelen teste megfeszül, hüvelye finoman összerándul és végigfut testén az orgazmus, mikor a férfi magva hüvelyébe lövell.

Egy fél percig még csak mosolyogva nézik egymást, majd a fiú pénisze lassan kicsúszik vágyai kertjéből, a lány a fiúhoz lép, megcsókolja, míg kezével lágyan végigsimítja férfiasságát. Egymásra mosolyognak. – Jó reggelt. – Jó reggelt neked is. – Csináltam reggelit. Visszabújunk és megesszük az ágyban?

2010. április 20., kedd

Ébredés I. Rész

A nő apránként ébredezni kezd. Kellemes éjszakája volt és szerelme még ott szundít mellette. Ahogy mindig, most is meztelenül aludtak. A lány csendben kibújik a takaró alól és egy inget vesz magára. Hátulról csak éppen hogy eltakarja a fenekét, elölről pedig lágyan omlik a melleire. Nem gombolja be. Minek? Csak ketten vannak a kis házban. A hálóból a nappali-konyhába megy, halk apró léptekkel. Mikor kifordul az ajtón a fiú is felébred. A lány szorgosan matat a konyhában. Reggelit készít. Tányér, kenyér, vaj, sajt, kávé, minden ami kell egy ágyban eltöltött reggelihez. Mikor már éppen végzett, csak akkor veszi észre, finoman hátrapillantva a válla fölött, hogy a férfi az ajtóban, az ajtókeretnek támaszkodva áll és csodálja őt. Tudja, hogy csodálja és azt is, el tudja képzelni, hogy milyen izgató lehetett, mikor le-le hajolt a hűtőben kutatni, az ing feljebb csúszott teret engedve formás feneke, és fel-fel bukkanó vénuszdombja látványának, hiszen a férfi meztelen testén könnyedén vágyakozó férfiasságára terelődik a figyelme. A lány elmosolyodik, - jó reggelt, mondja és cinkos mosollyal visszafordul a pult felé. Lágyan előre dől, hagyja, hogy az ing ismét felcsússzon és hogy megörvendeztesse szerelmét a látvánnyal. Lágyan mozgatni kezdi csípőjét. A fiú közben oda lép hozzá, szorosan a háta mögé, hogy a lány érezhesse vágyakozását. Magához húzza felsőtestét, hátulról átkarolja, először a vállait, majd a lány melleire csúsztatja kezét. Lágyan simogatja végig a testét egészen a vénuszdombjáig, miközben nyakát csókolja. Majd ismét felfelé simít és ahogy apró csókokkal halad lefelé a lány vállán, a földre engedi az inget.