2010. május 20., csütörtök

Utazás I. Rész

Késő éjszaka indultak el. A fiú már órák óta vezetett a lány pedig mellette ült a műszerfalra tett lábakkal. Nyár volt és kellemesen meleg, így a lányon egy szál vékony, kellemesen selymes anyagú ruha volt. Melltartót és bugyit nem viselt, már régóta nem zavarta, sőt felizgatta az érzés, hogy alig van rajta valami. A ruha most is lágyan felcsúszott felemelt combjain és ha nem az éjszaka közepe lett volna bárki beláthatott volna fazonra vágott szeméremszőrzettel rendelkező puncijáig. A fiú az útra koncentrált, bár az autópályán nem sok dolga akadt. Beszélgettek az úti célról, a reményekről és persze szexről, ami a lányt érezhetően felizgatta. - Nem állunk meg pihenni? - kérdezte a fút, aki ezúttal nemmel felelt, mert már nagyon szeretett volna megérkezni. - Hát jó! - gondolta a lány, aprót rándított a vállán és kezét puncijára csúsztatta, majd szeméremszőrzetével kezdett játszani, oly érdektelenséggel mintha csak unatkozna.

A fiú még mindig az utat figyelte, a lány pedig érezte, ahogy egyre nedvesebb és izgatottabb lesz. Lassan csiklójára csúsztatta mutatóujját, körzött egyet, kettőt, majd kisajkai között is végigsiklottak ujjai és óvatosan benyúlt hüvelyébe. A fiú rápillantott és elmosolyodott, majd tekintetét ismét az útra szegezte. - Mindjárt megérkezünk. - mondta. A lány ismét rántott egyet a vállán és elmosolyodott. - Nem baj, most ehhez van kedvem! - mosolygott, majd ahogy ezt kimondta, határozottan csúsztatta középső és mutatóujját hüvelyébe és halk sóhajjal adta a fiú tudomására, hogy mennyire élvezi amit csinál. Mit sem törődve a fiúval, egyre hevesebben ujjazta magát, finoman megharapta a szája szélét, majd csiklóján körözött gyors és határozott mozdulatokkal. A fiú csak oda-oda pillantott, mert szemét még mindig az úton kellet tartania, nadrágja viszont egyértelműen elárulta, hogy szívesebben foglalkozna most már mással. A lányt ez nem érdekelte. Egyre csak haladt az orgazmus felé, még hangos sikítással el nem érte azt. Kezei lassítottak, mélyeket sóhajtott és nagy megelégedettséggel hajtotta fejét a kocsi üvegének. Pihegett és figyelte az elsuhanó táblákat.